Vajon meddig kell visszamennünk az időben, hogy lássuk az első öltözék megjelenését? Valószínűleg egészen az őskorig. Az ősember – bár ezt még nem nevezhetjük ruházkodásnak – két okból aggatott magára különböző bőröket, szőrméket. Először is azért, hogy a testét védje. Másodszor azért, hogy ékesítse magát! Hogy mi késztette őket erre? Ki tudja...
Az öltözködés rövid története
Vajon meddig kell visszamennünk az időben, hogy lássuk az első öltözék megjelenését? Valószínűleg egészen az őskorig. Az ősember – bár ezt még nem nevezhetjük ruházkodásnak – két okból aggatott magára különböző bőröket, szőrméket. Először is azért, hogy a testét védje, másodszor azért, hogy ékesítse magát. Hogy mi késztette őket erre? Ki tudja. A hideg ellen biztosan védekezniük kellett, a vadonban sem lehetett hátrány, ha el tudnak rejtőzni a vadállatok elől. Egy jól sikerült álcázás erre garanciát jelenthetett. Talán voltak veleszületett erkölcsi megfontolásai? Lehetséges. Ha ezek közül egyikre sem volt szüksége, akkor azért tette, hogy az elejtett vaddal büszkélkedhessen. Kiegészítőként madártollakkal, kagylókkal, virágokkal ékesítette „öltözékét”.
Az ember fejlődésével fejlődött a ruházkodás is, azonban két fő elem mind a mai napig megmaradt: a célszerűség és a díszítés. A ruházkodás a szépség kifejezésének eszközzé vált azáltal, hogy segített megmutatni az emberi test vonzerejét. Ennek alakulását leginkább a művészeteken keresztül követhetjük nyomon.
Az ókori ruhák arról tanúskodnak, hogy a kor divatjára rendkívül nagy hatást gyakorolt a korabeli Egyiptom. Ekkor már ismerték és előszeretettel használták a gyapjú szövetet, melyet a dór korszakban, kisipari műhelyekben, kézzel szőtték. Mivel ez durva és redőzésre alkalmatlan anyag volt, hamarosan felváltotta, a vékonyabb, könnyű, kecses öltözékek varrására is alkalmas vászon.
Az éghajlatnak megfelelően Egyiptomban elegendő volt a hölgyeknek egészen vékony, szinte átlátszó len anyagból készült ruhákat, a férfiaknak pedig lenvászon inget és ágyékkötőt viselni. Az öltözékek ekkor már viselőjének státuszát is kifejezték, azok díszítettségével, vagy éppen egyszerűségével.
Az antik Görögországban az öltözködés az emberi test arányait és harmóniáját igyekezett kiemelni. A görögök a ruhaanyagokat nem szabták, hanem dús redőkbe rendezték, ezáltal hangsúlyozva, vagy éppen elrejtve az emberi test adottságait.
Az ókori Rómában a ruha, lábbeli és az öltözet díszítése azonosította a nemhez és a társadalmi osztályhoz való tartozást. A tisztviselők, papok, katonák sajátos megkülönböztető és kiváltságos formájú öltözetet viseltek. Legjellemzőbb ruhadarabok a tunika, a tóga, és a stóla voltak.
Tunika volt az alapvető ruhadarab minden társadalmi osztály, mindkét nem és a legtöbb foglalkozás körében. Vászonból készült általában. Rövid ujjú vagy ujjatlan, térdig érő tunikát a fiúk és férfiak viselték, a hosszabb, általában hosszú ujjú a lányok és a nők körében volt népszerű viselet. A római polgárok harmadik századtól kezdve elfogadott öltözete volt. A tógát hivatalos alkalmakkor, felnőtt férfi polgárok viselték. A vállra terítették és a test köré csavarták, jellegzetes ruhadarab volt az ókori Rómában. Általában szőtt fehér gyapjúból készült 3,6 és 6 méter hosszú. A történelmi hagyomány úgy tartja, hogy már az alapító Romulus is viselte. Kezdetben mindkét nem viselte, később a nők körében a stóla vált elfogadottá, így a tóga a római férfiak körének hivatalos viseletté vált. A stóla a nők által elfogadott római viselet. Az időszámításunk előtti második században úgy ítélték meg, hogy szégyenletes, ha egy nő tógát visel, és azt a házasságtöréssel vagy a prostitúcióval tették egyenlővé, ettől kezdve a tógát kizárólag férfiak viselték, a nők általános ruhadarabja pedig a stóla lett.
A középkorban, különösen Európában, lényeges változás figyelhető meg az emberi test szépségeire vonatkozó nézetek tekintetében. Ezzel együtt megváltozott a divat és a ruhák körvonala is. A szövetek választékában jelentős bővülés következett be. Az addig ismert egyszerűség és természetesség helyébe a nagyzási mánia lépett, megjelentek a bonyolult szerkezetek a ruházkodásban és a hajviseletben egyaránt. Ezt a korszakot a gótikus stílus jellemezte. Megjelentek a hatalmas uszályok, természetellenes hajkoronák, extrém vállak, a test külső méreteinek növelése érdekében. Hódított a fűző, mely meglehetősen sokáig tartotta magát a divatban, annak ellenére, hogy viselése nem kis szenvedést okozott viselőjének.
A mai kor szerencsére kialakított egy közép áramlatot azzal, hogy a dolgozó ember divatját alkotta meg. Természetesen ez is évről-évre, szezonról szezonra változik, kiegészül, de többségében úgy, hogy azért a tavalyi ruha még az idén is hordható legyen. A divatot a kifutókra teremtik, annak letisztult, túlzásokat elhagyó változata jelenik meg mindennapi viseletünkben.
Bár a divatideál korról-korra változott, elmondhatjuk, hogy ízléses az a ruha, mely szépérzékünket kielégíti, sajátossága az egyszerű vonal, az alak előnyeit érvényre juttató szabás és a gondos kidolgozás. A divat tehát az emberi élet természetes kísérő jelensége, az ízléses öltözködés az ember egyéniségének kifejezője.
Bár tényleg nem a ruha teszi az embert, egy régi mondás mégis úgy tartja, hogy
Fogadtatásodkor a külsőd előtt, búcsúzáskor az eszed előtt tisztelegnek...
Fotó: saját, 2017. augusztus 26.-án készült Szombathelyen, a Savaria Történelmi karneválon.
